Veteránvívás rövid története

Mészáros József, az MVSz veterán bizottságának tiszteletbeli elnökének írása:

A veterán vívás szervezetten, itthon 1986-ban kezdődött. Bánhalmi János és Mészáros József kezdeményezésére, csak férfi párbajtőrben, az UTE Király utcai vívótermében folytak az edzések, mintegy 10-12 veterán korú, 40 évnél idősebb, párbajtőröző és volt tőröző jött össze, főleg az UTE, a BVSC, a Bp.Honvéd és az MTK-VM vívói.

Később az edzések a TF Győri úti vívótermében folytatódtak, ahol már néhány férfi és női tőröző is megjelent, később innen kerültek át a veteránok a BVSC Szőnyi úti vívótermébe.
A kezdetekkor Kőbel Emil (akkor 71 éves “korelnök”)(UTE), Bánhalmi János, Mészáros József (MTK), Erdős Gábor, Lasetzky Frigyes, Gyurasza János, Pulay György, majd Kamuti Jenő, Hasszán Attila, Boros Péter (BVSC), Szaniszló József (Bp.Honvéd), a Buday házaspár, György és Ágota vívtak rendszeresen.
Kőbel Emil kezdeményezésére, dr.Nedeczky László 1987-ben felvette a veterán ffi párbajtőrt a Nemzetközi Balaton Bajnokság programjába és 1987-ben, az első versenyen német,  osztrák és svájci vívók is indultak. Az első bajnokságot a volt tőrvívó, Schnur János (BVSC) nyerte, 1990-ben Mészáros József majd 1993-ban Bánhalmi János lett első. A közbenső években német és svájci győzelmek születtek.

1991-ben megalakult az Európai Veterán Vívó Szövetség (Européen Veteran Fencing Committee). Az első egyéni versenyt Londonban rendezték. Itt nem volt magyar induló.

1992-ben Berlinben csapatbajnokságot rendeztek, amelyen a magyar ffi párbajtőr csapat 3.helyezés ért el (Gyurasza J.,Lasetzky F., Mészáros J., Pulay Gy. és Szaniszló J.)

1993-ban San Remo-ban ismét egyéni versenyekre került sor, ahol ffi. tőrben Kreiss Gábor lett Európa-bajnok.
Magyar bajnokságokat ugyancsak 1993-tól rendeztek, de az eredménylisták nem állnak rendelkezésemre.

Nemzetközi téren 1994-ben Keszthelyen rendeztünk Európa csapatbajnokságokat, ahol a magyar női tőr és ffi tőr csapat nyerte a versenyeket, olyan nagyságok részvételével, mint Rejtő Ildikó, Dömölky Lidia, Szolnoki Mária vagy Kamuti Jenő.

1999-ben Gödöllőn, 2000-ben Siófokon rendeztünk Veterán Világbajnokságot, ahol ffi párbajtőrben Erdős Gábor lett világbajnok majd, 2009-ben rendeztünk egyéni Európa-bajnokságot Balatonfüreden. Ezt követte 2014-ben az egyéni- és csapat világbajnokság Debrecenben.

A világ legidősebb, aktív veterán vívója Kőbel Emil volt, aki 2004-ben, Bergamo-ban, 89 évesen indult ffi párbajtőrben.
2007-ben 65 induló, majd 2008-ban a Veterán és Szabadidő országos bajnokságon már 85 vívó indult. A veterán vívók korábban semmiféle támogatást nem kaptak a Szövetségtől. Felszerelésüket, a teremdíjakat, a külföldi utazások költségeit saját maguk fedezték. 2002-től néhány éven keresztül, B.Eitner Kinga szervezésében Alsóörsön voltak Veterán Balaton Bajnokságok. Az elsőt Halmos András nyerte meg.
—)——————————-