Tokaj Kupa 2017.

Kedves Vívók, edzők, szülők!

2017.június 3-án, szombaton délelőtt 11-kor ismét vívóverseny lesz a Tokaji Paulay Ede Színház színpadán!

T O K A J  K U P A 2017                                    

Egyesületünk tavaly októberben rendezte meg először szokásos, ám ezúttal mégis rendkívüli háziversenyét Tokaj városában meghívott versenyzőkkel.

A nevezett vívók között, a klubtagok mellett, volt világbajnokokat, országos ranglistavezetőket is üdvözölhettünk az ország minden pontjáról.

Reméltük, hogy a város sportszerető fiataljai is kedvet kapnak ennek az olimpiák történetében legsikeresebb magyar sportágnak műveléséhez.

Tokaj városának és az Egyesületnek nem titkolt szándéka volt a hagyományteremtés. A sikeres rendezvény után megállapodtunk abban, hogy lehetőség szerint ezentúl minden évben összehozunk egy vívóversenyt a városban, az idei küzdelmekre Pünkösd előtti szombaton kerül sor.

Szeretettel várunk benneteket, a program azoknak, akik június 2-án érkeznek:

17.30-kor indulás buszokkal a Huli panzió elől ( fő utcán levő Rákóczi út 18/a) egy igazi borospincébe, ahol megkóstolhatjuk Selmeczi Tibi isteni finom ( ebben az évben is nyert) tokaji borait. nyammmm – tényleg finom 🙂  A borok, borkorcsolyák ingyenesek számotokra egyesületünk jóvoltából.

19.30-kor közös vacsora a Bonchidai csárdában, ami önköltséges a’la cart, nagyon jó. Közel van mindenki szállásához, kb. 3 perc séta.

Másnap, június 3-án verseny a színházban 10 órai bejelentkezéssel. A verseny 11 órakor kezdődik, hogy akik nem tudnak június 2-án érkezni, kényelmesen odaérjenek.

Lebonyolítás: mint a háziversenyen, indulók létszámától függően kör és helyezéses tábla, vagy kör és direkt kieséses tábla vagy csak kör.

Párbajtőr, kard és tőr. Saját magatok vezetitek le ahogy szoktátok.

Női – Férfi egyben, csak a díjazás van külön. 🙂

Lesz még külön kezdő gyerekcsoportnak is háziversenye , először fognak vívni 🙂

Nevezési díj: 2500 Ft

A hobbi Vívó Sportegyesület tagdíjasainak: 1000 Ft

A szülők, barátok, családtagok a nézőtérről tudják követni a versenyt , a belépés ingyenes.

Várunk mindenkit sok szeretettel, és kérek visszajelzést erre a grcomplete@gmail.com   e-mail címre, mert az előnevezés nagyban segíti a szervezést, köszönjük!

Aki nem tud szállást keríteni, szóljon, akik jelentkeztek már, azoknak o.k. minden.

En Garde!

Hobbi Vívó Sportegyesület