„Kedves Sporttársaink!
Ezúton is megerősítjük, hogy Csák Attila tőr fegyvernemi felelős ezen vállalásáról lemondott, azzal, hogy amíg megtaláljuk az utódját, még a lefontosabb feladatokat természetesen tovább viszi. Tekintettel arra, hogy a fegyvernemi felelőstevékenysége meghatározza a sportág megjelenését, arculatát, sőt hangulatát is, így kérjük, hogy tegyetek javaslatot a feladatot átvevő személyre, vagy akár a posztra önként jelentkezést is szívesen vesszük azzal, hogy személyét természetesen a szakágon belül megszavaztatjuk.
A fegyvernemi felelős fő feladatai:
- figyelemmel kíséri a szakág sporttevékenységének, sporteredményeinek alakulását,
- közreműködik a nemzetközi versenyekre történő jelentkezések koordinálásában,
- kiemelt szerepel vállal a csapatversenyeken a csapatok összeállításában,
- a szakág felvetéseit közvetíti a Veterán Bizottság, illetve a Magyar Vívó Szövetség felé,
- közreműködik a veterán versenyeken foglalkoztatott zsűrik kijelölésében,
- javaslatot terjeszt elő kiemelkedő sportteljesítménnyel rendelkező, de anyagi erőforrás tekintetében hátrányos helyzetben lévő veterán vívók nemzetközi versenyen való indításának pénzügyi támogatására,
- együttműködés, illetve koordinációs feladatokat vállal a párbajtőr és kard fegyvernemi felelőseinek tevékenység szervezésében,
- szakmai és információs támogatást nyújt a Hírlevél szerkesztéséhez.
Kérjük aktív közreműködéseteket a megfelelő személy megtalálása érdekében, tekintettel arra, hogy a fegyvernemi felelős munkája jelentősen befolyásolja a veterán vívás jelenét, sőt jövőjét is.”
Erdődi Zoltán
…vagy írd meg emailben a hunfencingveteran@gmail.com címre.
Köszönjük!